Tihany és környéke felfedezését kezdje a Hotel Club Tihanyban!

A Balaton víztükre csaknem pontosan a Dunántúl közepén csillog, fekvése északkelet-délnyugati irányú. Északon a Dunántúli-középhegységhez tartozó, kemény kőzetekből felépült hegyvidék, a Balaton felvidék szegélyezi, nyugatról és délről a Zala-somogyi-dombvidék homokból és agyagból álló szelíd dombjai és a közéjük ékelődött tőzegmezők keretezik. Keleten a Mezőföld határolja, amelynek felszíne 60-80 m magasan emelkedik a tó tükre fölé, majd meredek falakban szakad le a tóra. A természet örökös változása hozta létre hosszú évmilliók során e sokrétű, színes tájat. Maga a Tó viszonylag fiatal képződmény, 22000-20000 évre teszik korát. A Balaton vidékén észlelhető legrégibb felszíni maradványok a karbon időszakból származnak. Hatalmas hegység húzódott ekkor a mai Balaton déli partján. Ez a hegység elsüllyedt, ma csak csúcsai látszanak ki a későbbi lerakódások rétegei alól. A perm időszakban, (240-200 millió év előtt) keletkeztek a Vörösberény-Badacsonytomaj térségben található vörös homokkövek. Ezek máladéka és pora is vörös színű, az ezeken képződött talajon kitűnő bor terem és szép erdők díszlenek rajta. A triász időszak elején a Földközi-tenger őse, a Thetys hazánk területéből szigetvilágot varázsolt, a tenger üledékéből pedig különféle kőzetek képződtek. Lemezes dolomit rakódott le, amire palás és homokköves rétegek települtek. E kor legrégebbi képződménye a mészkő és a márga is. A márgára dolomit települt, a Keszthelyi-hegység, a Balaton-felvidék dolomitjának zöme ekkor képződött a tengeri üledékből. A júra és kréta időszakban szárazulat volt e vidék. A Sümeg-vidéki vöröstarka agyagok az éghajlat fokozatos felmelegedéséről és a táj elsivatagosodásáról tesznek bizonyságot. Az ezt követő földtörténeti évszázadokat is a sivatagi klíma jellemzi, melyek idején újra tengerek borították e térség felszínét. A miocén és pliocén időszakban (25-5 millió év) erős kéregmozgás működött a mai Kárpát-medence területén. A hegyek lesüllyedtek és a helyüket sekély vizű tenger borította. A tenger egyik öble a folyók beömlő hordalékának hatására fokozatosan lefűződött, s az így keletkezett beltengert, melynek vizét a beömlő folyók elédesítették Pannon-tengernek nevezi a tudomány. A tenger vizében kevés állatfaj élt, de ezek hihetetlen tömegben. Leggyakoribb volt közöttük az úgynevezett kecskeköröm , melyet a balatoni emberek bevontak a Tó keletkezésének mondájába is, s mely tulajdonképpen kagylóbúb. A Pannon-tenger homokjának maradványa a Salföld és Kővágóörs közötti természeti tünemény, a Kőtenger , melynek egykori homokját a hévizek összecementálták, későbbi kéregmozgások, majd a fagy darabolták. A Somogyi-halomvidék is egészében ebből az időből származik. A pliocén időszak végén újabb kéregmozgások tördelték a mélyebben fekvő rétegeket, vulkáni működés indult meg, melynek emlékei a Balaton vidék bazalthegyei. Ezek közül is a legszebbek a Tapolcai-medence tanúhegyei , többek között: Badacsony, Szentgyörgyhegy, Csobánc és Szigliget. A Balaton déli, somogyi partján a vulkáni tevékenységnek köszönhetik létüket Balatonboglár és Fonyód dombjai is. Az utóvulkáni működés legnevezetesebb emléke a Hévízi-tó, -melynek gyógyhatású melegvize ezreket vonz e vidékre- és a szénsavas és vasas ásványvizek forrásai Balatonfüreden, Csopakon és Kékkúton. A balatoni táj képének alakulásában a Balaton-árok újpleisztocén kori besüllyedése hozta a legjelentősebb változást, ekkor a mai képével egyező alapformái alakultak ki. A tó teknője a vizet át nem eresztő agyag üledékében alakult ki, vizét az eső, hó és a befolyó vizek halmozták fel. Mai vízgyűjtő területe meghaladja az 5000 négyzetkilométert, a Zala folyón kívül Balaton-felvidéki patakok sora -melyeket a helyi ember Séd néven ismer- somogyi és parti források táplálják.